Nehéz egy olyan művész megítélése, aki több műfajban alkot. A festők könnyen rásüthetik, hogy zenész, az zenészek meg, hogy író, az íróknak, persze, drMáriás (már a neve sem normális) inkább festő vagy zenész. (Tarr Bélánál és Vágvölgyi B. Andrásnál noch dazu színész is volt.)

Ezt a permutációt csak növeli, hogy az alkotó nem a rántott hús formájú országban született, hanem annak a külső peremén, a Vajdaságban, ahonnan a katonai behívó elől szökött Magyarországra. Katonaszökevény? Nem is olyan furcsa, hiszen Szomory Dezső emiatt töltött éveket Párizsban. drMáriásnak Budapest 1991-ben a milosevicsi rendszerhez képest még maga a Párizs-dzsungel. Az emberek reménykednek, várják a csodát, de a rendszerváltással kitáruló lehetőségek csökkennek, és szép lassan eljön az az idő, amikor, ha jól akarsz élni, makacsság kell ahhoz, hogy Magyarországon akarj maradni. Jelezzük rögtön: drMáriás makacs. Persze, elvei vannak.

 drMáriás kiállítást rendez (Fazekas István fotója)

Az underground volt drMáriásnak és zenekarának, a Tudósoknak a terepe, bár a zenész furcsállotta, hogy Magyarországon még az underground is kevésbé radikális, mint kellene, hogy legyen, hiszen az a világ, amely körülvesz bennünket, nem bánatos sóhajokra, hanem egyenesen üvöltésekre késztet bennünket. Legrosszabb esetben is gyilkos iróniára. Persze, ez csak egy vélemény, de annak markáns.

Természetesen az idő könyörtelenül járja a maga által kiszabott útját, és az elmúlt évekre visszatekintve drMáriásnak is meg kellett állapítania:

A Tudósok is az avantgard nem túl széles csapásán indult el, és lett mára a világra még mindig infantilis elszántsággal és ártatlan rácsodálkozással tekintő, az underground tradíciót átmentő lassan nyugdíjas csapat.

 drMáriás mint a Tudósok frontembere

Azért ez túlzás, hiszen drMáriás alig múlt ötven, és láttunk már zenekarokat a pódiumon, mint például az 1962-ben alakult Omegát félszáz éves jubileumi koncerten. Persze, egy underground zenekar élőben igazi. Lemezen sohasem ugyanaz. Nem csak hallani, látni is kell, élni az adott pillanattal. A festményekkel jobb a helyzet. Kevésbé változékonyak, csak az a hibájuk, hogy egy-egy kiállítás után gyakorlatilag láthatatlanok lesznek. Az irodalommal nincs ekkora baj. A könyvek általában megmaradnak.

drMáriás Lomtalanítás című regénye, amely nem az egyetlen prózai műve, a megmaradásnál is több: originális alkotás a Noé bárkája témakörében. Ebben a regényben a bárkát egy bérház jelenti, és annak lakói, akik tanúságot tesznek arról, hogy Isten állatkertje szokás szerint milyen nagy. Itt azonban ezen felül tort ül az „árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség” (József Attila), és ahol a szexualitás sem örömforrás, hanem az önpusztítás és mások megalázásának egyik sanyarú eszköze.

Az író egy percig sem hagyja kételyben olvasóját: ennek a bárkának nem a túlélést kell szolgálnia. Noé akkor tesz jót vele, ha elsüllyeszti. Nincs is Ararát. A regényben a vízvonal alatti ismeretlen zátonyt gázrobbanás helyettesíti. drMáriás már 2004-ben (ekkor jelent meg a Lomtalanítás) sem látott lehetőséget arra, hogy a ház mániákus lakói fel tudnának szabadulni. Legtöbbjükkel a halál előbb végez. Ennyi halál ritka egy vékony könyvben.

A Lomtalanítás voltaképp apró novellák sorozata, amit egy-két visszatérő szereplő és a következetes stílus tart össze. A kérlelhetetlen szókimondás – nincsenek tabuszavak –, amelyben az álmok és a víziók is azt a szörnyű vegetatív létezést erősítik, amelyben még a kannibalizmus is természetes, hiszen amit a házban látunk és tapasztalunk, az maga a nemzeti nyomor.

Ehhez nincs mit hozzátenni, legfeljebb csak annyit, hogy a Lomtalanítás Mo Yan (Szeszföld) nyelvére lefordítva is hatásos lett. Kína nincs is olyan messze.

drMáriás: Lomtalanítás. Konkrét könyvek, Budapest, 2004.