Valaha az írók terjedelmes művekkel kínálták meg az olvasókat. Balzac, Dosztojevszkij, Proust vagy Thomas Mann azt gondolta, hogy a regényirodalomnak feladata van. Például az a haszna, hogy az egész világot és benne a sokféle embert megmutassa. A ritka győzteseket, és azokat is, akiket a társadalom vasszekere kíméletlenül eltapos.

1901-ben a családregények között korszakos teljesítménynek számított A Buddenbrook -ház megjelenése. Külön érdekeségének számított, hogy az író ekkor még csak 26 éves volt. (Thomas Mann a Nobel-díjat huszonöt év múlva kapta meg). Aztán az idők változtak, mindenkinek minden sietős lett. Népszerűek lettek a filléres regények. (Köztük is akadt remekmű.) Maradtak azonban hűséges olvasók, akik továbbra sem az eldobható irodalmat kedvelték, hanem a tartalmas és terjedelmes műveket, amelyek segítik őket abban, hogy megértsék a világot és benne önmagukat.

Isaac Bashevis Singer, aki novellistaként is maradandót alkotott (emlékeztetőül, ő a szerzője A hét kicsi suszternek), feltehetőleg ezekre az olvasókra gondolhatott, amikor A Moszkát család írásába belefogott, amely 1950-ben jelent meg. Magyar fordítása azonban sokáig váratott magára. Egészen 1996-ig. Ennek korábban az egyik nyilvánvaló oka az lehetett, hogy az Amerikában élő jiddis és angol nyelven fogalmazó szerző olyan zsidó családtörténetet írt, amelyet nem lehetett az osztályhelyzet sémájával leírni. És Singernek a nacionalizmus és nácizmus mellett megvolt a lesújtó véleménye a kommunizmusról, marxizmusról is. De miért kellett várni 1996-ig, amikor Singer már ismert író volt Magyarországon is? Talán mert sokan úgy gondolták, a varsói zsidók történetével, akik egyáltalán nem snájdig színpadi ulánustisztek, nem kell földuzzasztani az antiszemitizmus már nyíltan is csörgedező vízfolyásait. Ilyen mondatokra gondolok. (Nota bene: Masa – a családfő unokája – kommunista zsidó.)

Masa sajnálta a zsidókat, de nem látta értelmét belekeveredni ennek a különös, korrupt, beteges, zűrös társaságnak az ügyeibe. Úgy látta, minden rossz bennük összpontosul: a kommunizmus, a feketepiac, az ateizmus, a vallási fanatizmus. (…) Most, hogy (…) Lengyelország független állam lett, Masának egyetlen vágya volt: minden hidat felégetni maga mögött.

Ezzel máris a nagy regény történetének közepében vagyunk. A 82 éves családfő, Mesulám Moszkát, aki háromszor nősült, temérdek fiával, lányával, vejével, menyével, unokájával, feleségei gyerekeivel, azok családjával és a famíliához csapódó főhőssel, Ászá Hesellel a fél évszázadot átfogó történelmi tabló pátriárkai alakja. Ebben a fél évszázadban megismerjük azokat a zsidó nemzedékeket, amelyek az ortodoxiától az ateista asszimiláción át a zsidó állam víziójáig sok mindent át- és túléltek, de többnyire elpusztultak. (Masa Isten nagy állatkertjének az a teremtménye, aki zsidó létére gyűlöli a zsidókat. Ismerünk ilyeneket.)

Galíciai zsidók a 20. század elején (A Világháború képes albuma. Légrády testvérek, Budapest, én.) Gyilkolták őket egyaránt az oroszok és a lengyelek 

Ez pedig a Hotel Bristol, a régi Varsó egyik legelegánsabb szállodája, ahol az amerikás Moszkát lány és családja a háború előtt megszállt, és sok jelenet helyszíne lett (mai fotó, de a felújítás után a homlokzat hiteles maradt)

A holocaustra azonban – amely már nem a regény témája, mivel a második világháború kitörésekor befejeződik – nincs megfelelő túlélési stratégia. Azt ugyanis egyetlen nacionalizmus nem tudja eltűrni, ha valaki más, mint a többségi hangadó. Ugyanakkor a kisebbség kell, mint a falat kenyér. Mint bűnbakok, ők tartják vállukon a világot. Nélkülük nincs magyarázat a szegénységre, a háborúkra, a "Ne ölj"-parancs állandó megszegésére.

A Moszkát család nem történelmi, filozófiai, vallási elmélkedés. Természetesen lehet úgy is elemezni. Érdekességképpen érdemes elolvasni Heller Ágnes tanulmányát (http://www.c3.hu/scripta/nagyvilag/98/0708/16hell.htm), amely például a regény kulcsát a felvilágosodásban és az emancipációban keresi.

Az olvasónak az a dolga, hogy önállóan értelmezzen. Ehhez keres fogódzókat, ami lehet a könyvet átható szerelmek, bonyolult viszonyok felfejtése. A magamét is tudom ajánlani, ami nem biztos, hogy eredeti. A regényben, amelyet helyenként a történelem kérlelhetetlen menete mellett hatalmas érzelmi viharok is borzolnak, két motívum sokszor megjelenik. A tükör és a természet. Az első azt a kedvezőtlen képet láttatja, amit mások gondolnak rólunk, és mi nem akarjuk elfogadni. A természettel szemben állva pedig Singer hősei nem tudnak hazudni. Kicsiségük nyilvánvaló, de legalább mindenki megkeresheti azt a zugot, amelyben naggyá, jelentőssé, megváltásra érdemesnek tudhatja magát. Ami végeredményben önbecsapás, de nem baj, mert közben a emberek elmélyülten gondolkodnak, Tórát tanulmányozva vagy nélküle, arról, hogy mi az élet értelme.

A befejezés végtelenül pesszimista. A regény egyik nem Moszkát szereplője mondja Varsó német megszállása előtt:

A halál a Messiás. Ez a teljes igazság.

Vagyis nincs menekvés.

De hogy ne ezzel fejezzem be ezt az egy oldalt, még egy mondatot idézek. A könyv sokszínű, olykor, bár ironikusan, derűs is. Mesulám Moszkát a harmadik, elsietett házasságáról sokat elmélkedik. Az író ezt így összegezi:

Hosszas tépelődés után elhatározta, hogy az apák bölcsességét követi – akkor jársz a legjobban, ha nem csinálsz semmit.

Sajnos, ez sem megoldás, de legalább kényelmes.

Végül feltétlenül meg kell említeni, hogy ezt a kiemelkedően fontos regényt Turczi István a hazai fordításirodalom legmagasabb szintjén tette mindenki számára letehetlen magyar olvasmánnyá.