Jókai Anna: Átvilágítás

Jókai Anna utolsó könyvét, az Átvilágítás című memoárt lehetetlen értelmezni az antropozófia ismerete nélkül. Legjobb előbb elolvasni Rudolf Steiner önéletírását (nagyszerű könyv), valamint egyik hatásos honi hirdetőjének, Török Sándornak (igen, ő a Csilicsala csodái szerzője is) Mi az antropozófia – Bevezető előadások című könyvét.

Fontos dolog ez az ismeret, hiszen az Átvilágítás is nagy hangsúlyt helyez rá:

Az antropozófia érintése szabadította fel bennem az írást. A fix pontot megtaláltam. (…) megtaláltam kételyeimre a választ, az igazi Krisztusra ráéreztem, értelmezhetővé vált a szenvedés, a halál, ok és cél született a káosz helyén, ujjongtam, igen, ez az Isten, ez a feladat, az ember szellemét felvezetni a világmindenség szelleméhez, erre való a tehetség, ezért és erről érdemes írni, és ez még csak a kezdet. Rudolf Steiner beavatottként közölte, amit ember az emberrel még közölhet, mindent meg fogok tőle ismerni.

Ennek az élménynek van időponthoz köthető életrajzi háttere is. Második férje, az irodalomtörténész Török Endre 1965-ben adta át neki Török Sándor fent említett művét, amely kezdte megváltoztatni Jókai Anna világról alkotott véleményét.

  rudolf-steiner-182196-530-531.jpg

Rudolf Steiner, az antropozófia elméletének kidolgozója

Azért a „kezdte” megszorítás, mivel Rudolf Steiner szinte a világ minden jelenségére ad antropozófiai magyarázatot, például a kozmológiától a gyereknevelésig (Waldorf iskolák). Hatalmas a megtanulandó anyag. Aztán a megértés sem csekély feladat, hiszen a gnosztikusok rendszerező szeretete még olyan furcsaságokat is szül, hogy Jézus és Krisztus két személy, ami bizony az egyházi dogmákkal nem egyeztethető össze, pedig az az alapelv, hogy a történelem legnagyobb eseménye Jézus megszületése volt.

A könyv megértéséhez tehát szükséges az antropozófia ismerete, hiszen enélkül már a napló eleje és vége, a pünkösd, azaz a memoár kerete sem teljesen érthető. Sok egyéb képről, gondolatról nem is szólva, amelyről tudni kellene szétszálazni, hogy vajon Jókai Anna eredeti gondolata-e vagy az antropozófia szokásos fordulata. Vonatkozik ez például a sokszor használt Nagy-Én és kis-én, Anna vagy Anikó fordulatra.

 first_goetheanum.jpg

Az első, még fából épített Goetheanum Dornbachban. Itt van az antropozófia nemzetközi központja

Az olvasók többsége azonban nem rendelkezik ehhez a művelethez szükséges kulcsokkal (az antropozófia nem missziós egyház, amely mindenáron téríteni akar). Tehát kénytelen úgy olvasni a könyvet, mint egy regényt, amelynek a szereplői névvel, lakcímmel rendelkező valóságos személyek, de jelentőségük mindössze annyi, hogy akarva-akaratlanul Jókai Anna fénykörébe kerültek.

Lehetséges ilyen olvasat is, mert Jókai Anna személyisége önmagában is lebilincselő. Iszonyatos erőfeszítések révén jutott fel arra a csúcsra, amelyre már gyerekként is alkalmasnak találta magát, de milliónyi nehézséget kellett ehhez legyűrnie, hogy célt érjen.

Kezdetben minden rossz volt, a család, az anya, az apa és az idősebb testvér, aztán a rendszer, majd az első két férj. A harmadik már ideális volt, mert nemcsak elvégezte a királynő körüli teendőket (a háztartást vezette és a gépkocsit is bárhová elkormányozta), hanem boldognak is mutatta magát miatta. Megdöbbentő azonban, hogy Jókai Anna mennyire tudott gyűlölni, holott lételeme volt a szeretet, de elsősorban az, ami feléje áradt például olvasóitól, akik miatt az egész világot beutazta. Ha hívták, ment. Jó tanár volt, szeretett előadni, mert remélte, hogy a közönségéből legalább egy embert arra az útra tud vezetni, amelyet ő kizárólagosan helyesnek tart.

Az irodalomról kevesebb szó esik. A művek megszületnek, megjelennek, és a sikert például a könyvnapi dedikálásokkal is számszerűsíti. Megdicséri a neki tetsző kritikákat, a „ledorongolások” mögött pedig személye elleni összeesküvéseket sejtet. Tehát érvénytelenek. A siker jeleként sorolja fel a legapróbb kitüntetéseit is, amiért, persze, megdolgozik, hiszen milliónyi úgynevezett társadalmi megbízatása van.

A memoár legkülönösebb része Jókai Anna szüntelen harca legjobb barátnőjével, Szabó Magdával. Sok a közös bennük, hiszen férjeik, Szobotka Tibor és Török Endre ugyanannak a tanszéknek, az ELTE világirodalmi tanszékének voltak oktatói. Mindkét írónőnek az irodalom előtti élete a pedagógusok nehéz szekérhúzása volt, és mindketten valósággal berobbantak az irodalmi életbe. Igaz, a tizenöt évvel idősebb Szabó Magda már jelentős írónak számított, amikor Jókai Anna átütő erejű regénye, a 4447 megjelent, amelyről az Átvilágítás alapján is kijelenthetjük, hogy telivér és maradandó józsefvárosi életrajzi regény.

Jókai Anna bűneit bevallja (szerelmi bukdácsolásait, amellyel  lelkiismeretfurdalás nélkül szétvert családokat), de sohasem kételkedik önmagában. Szabó Magda esetében, aki esetleg jelentősebb író volt, mint ő, egyáltalán nem megbocsájtó. Sőt, ha lehet, a karaktergyilkosság eszközeit is beveti. Persze, ezzel is barátnőjét, az „árulót" vádolja.

A memoár rendszerváltás utáni lapjain hirtelen megszaporodnak Jókai Anna politikával kapcsolatos nézetei. Mint oly sok alkotónak, neki is dönteni kellett, hogyan értékelje életének azt a szakaszát, amelyben már, folyamatos megjelenései révén, jelentős író lett. A régi  „átkos” – magyarázata szerint – a Gonosz és a kártékony eszmék Birodalma volt, és benne művei – szegek a koporsóban – minden sorukkal a rendszer halálát gyorsították. Ezért ma is megállják a helyüket.

Jókai Annát a rendszerváltás sokszínűsége zavarta. Nagyon korán a FIDESZ és személyesen Orbán Viktor híve lett, amit a miniszterelnök barátságosan, szűkkörű vacsorákkal viszonzott. De Jókai Anna kedvence volt Balog Zoltán is, akit tévesen a miniszterelnök szellemi vezetőjeként tartott számon. Az írónő olykor pártkatona kürtjét is megfújja, például a migráció és Soros György ellenében, de azért az irodalom és az antropozófia ekkor sem hagyja cserben, a Világ Bitorló Fejedelme fordulat abból eredeztethető a népibb Sátán helyett. A konklúziót azonban a pártsajtó szellemében sulykolta:

A legnagyobb jó a maga idejéből előráncigálva legnagyobb rosszá válik. Ezt akarja a Világ Bitorló Fejedelme, amikor emberbőrbe bújva, gyakran szimpatikus, filantróp orcát ölt. Segíteni ott kell, ahol a téboly kitört, de semmiképpen sem előidézni azt, kitapintható gazdasági érdekekért.

A lojalitás néha paródia. A nyolcvankét éves Jókai Anna a 2016-os labdarúgó Európa bajnokságon a magyar-osztrák meccset képernyőn követte, noha a sportról ritkán volt véleménye, de most mámorosan drukkolt, és levonta az individualista antropozófiától igen távol álló tanulságot:

...a népszellem a csapatszellemben is működhet: ez a futball varázsa.

Esetleg – a kevesebb sértődés érdekében – csökkenteni kellett volna a politikailag is értelmezhető oldalak számát? (Jókai Anna mások mellett majdhogynem becsméreli Dávid Ibolyát és Göncz Árpádot.) Nem, ez így pont jó. Tudniillik Jókai Anna, aki a „másik oldallal” szemben még véletlenül sem elnéző (hiszen az „árokásást” is kizárólag az ő praktikájuknak tartja), hiteles tanú lesz késői történelemkönyvekben. Pontosan látja, hogy a kétszer kétharmad pragmatikussá silányította a korábban még létező szellemi erőt az értelmiség fokozódó lebecsülése révén, politikusi megnyilvánulásokká tette a nemzeti ünnepeket, és az általa oly sokszor nehezményezett mohó pénzvágy megfertőzte még a karizmatikus vezető környezetét is.

Aki érteni akarja, érti.

Jókai Anna: Átvilágítás. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2017. (Szerkesztette Mezey Katalin.)