Olykor egyszerű újsághír is csábíthat olvasásra. Sokhelyütt tették közzé, hogy a Las Vegas Casino Kft. egész pontosan 6,13 milliárd forint adózott eredményt ért el, amit teljes egészében ki is fizetett osztalékként a tulajdonosnak. Nagy összeg, és ez még nem is a teljes bevétel, amelynek nagyságáról nem csak mi, újságolvasók, nem tudhatunk, hanem a NAV is csak önbevallásra hagyatkozhat. Az összeg olyan nagy, hogy a hétköznapi ember kénytelen csodálkozni. Tényleg ennyi pénzt hoz egy olyan iparág, amely nem termel semmit, nem hoz létre értéket, nem is kereskedelem és nem teszi kényelmesebbé, emberségesebbé az életet? Vagy volt-e Nobel-díjas krupié? Ugyanakkor tény, a szerencsejáték az öngyilkossághoz vezető utak közül az egyik legkényelmesebb. 

Bizony sok pénzt hoz, pedig ez csak budapesti adat. De ez itt nem a politikai vagy szociológiai vélemények helye, hanem az irodalomé, amely azonban választ adhat arra is, hogy a gyakori tiltások, kiátkozások ellenére a szerencsejáték mitől marad leverhetetlen. (Nota bene: a szerencsejátékban a játék szó nem a tanulást, a társadalmi alkalmazkodást segítő fontos folyamatot jelenti.)

Javaslatom tehát, vegyük le a polcról vagy vegyük ki a könyvtárból azt az éppen százötvenéves regényt, amely rávilágít a főbb okokra. Dosztojevszkij regényéről, a szerzőhöz képest könnyed műről, A játékosról van szó. Dosztojevszkij túlontúl otthonos volt azokban az európai kaszinókban, amelyeket honfitársai is szívesen látogattak. Egy levelében (a könyv már a fejében volt) pontos helyzetképet adott párizsi tapasztalatairól. Dicsekszik, mit minden nyertes, aki tudja a tutit.

Aki esetleg nem ismeri, ez a rulett

Ne higgye, hogy azért dicsekszem a játék ismerésével, mert örülök, hogy nyertem, és semmit sem vesztettem, a titkot én valóban ismerem, és ez a titok rendkívül buta és egyszerű, abban áll, hogy minden pillanatban uralkodni tudjon magán az ember, s a játéknak egyetlen mozzanatánál se veszítse el fejét. Ez minden, ilyen körülmények között lehetetlen veszíteni, és feltétlenül nyerni kell. Csak arról van már ezen túl szó, hogy annak az embernek, aki ismeri a titkot, meg is legyen az ereje és képessége ahhoz, hogy felhasználhassa. Mert bármennyire okos is az ember, és bármennyire vasból van is a jelleme, végül zátonyra futhat. Így tehát azok a boldogok, akik nem játszanak, akik utálják a rulettet, és a legnagyobb butaságnak tartják.

 Hát, igen. Az önuralom, amely azért nagy kincs, mert a legtöbb élethelyzetünkben elveszítjük. Például sokat ordítunk, zokogunk. Tesszük, mert ideálunk a szenvedélyes élet, s benne a hősies áldozathozatal, a lemondás. Ahogy a szabadságról és szerelemről Petőfi hirdette: „Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.” 

Ez a szerény épület a kaszinó Bad Homburgban. Dosztojevszkij egyik kedvenc játékhelye, ahol hódolhatott szenvedélyének

Csakhogy ilyen pólusok közt lobogni, lengeni nem csak most, de régen is sokszor igen veszélyes és kényelmetlen volt. Példa rá maga Petőfi. Hétköznapi embernek, így A játékos hősének, nem is megy. Mint oly sokan, egyszerűen fél és gyáva. S ekkor jön a gyávaság kompenzálása. Ugyanis Dosztojevszkij nagy felfedezése éppen az, hogy a rulettjátékos függősége nem lázadás az embertelen viszonyok (például az irdatlan szegénység) ellen, még csak nem is halvány rendszerkritika, hanem a lázadástól, az anarchiától való menekülés mákonya. Már-már pondróságig. Maga a tehetetlenség, amely az ismeretlennel való reménytelen játékban ölt testet. A játékos fél az emberektől, a váratlan helyzetekről, ezért az emberek helyett istennőt hív ki párbajra. A csapodár Fortunát, akit egyszerű átverésként bőségszaruval szoktak ábrázolni. A függővé vált játékos oszt, szoroz, okoskodik, imádkozik, babonákban hisz (oh, a kártyában, lóversenyen milyen nagy érték a „szűz kéz”), és nem akarja tudomásul venni a valóságot, hogy a kaszinókból osztalékot csak Andy Vajna visz haza. Nem is keveset.

Hogy a milliárdos mire költi? Talán egy szerencsejátékfüggő író jó pénzért megírja, természetesen szigorúan fikciós alapon. Dosztojevszkij mindig aktuális.

 Dosztojevszkij: A játékos. Alinea Kiadó, Budapest, 2012. (Fordította: Szabó Endre.)