Péterfy Gergely publicisztikáinak gyűjteménye, a Mindentől Keletre avagy román kém a Weisz-családban alig két éve jelent meg. Karcsú kötet, a majdani filológusok számára rejt ugyan néhány érdekességet, életrajzi töredéket, de a ma szempontjából, amikor minden szenzációs újdonság is kérészéletű, minden tegnapi történet olyan, mintha száz éve történt volna meg, a könyv szinte mellőzhető. Túlságosan antik. Hiába, na, gyorsan száguld az idő.

Ez azonban a dolgoknak csak az egyik nézete. A másik éppen ennek az ellenkezője. Az idő száguldása valahol elakadt, és Magyarországon századok óta semmi sem változott. Ami ép ésszel fel sem fogható, csak röhögéssel.

Péterfy Gergely, Kisoroszi lakója, a Dunakanyar szerelmese mondandóját tanári gesztussal hangsúlyozza

Ez a nevetés, hogy ne menjünk vissza a görögökig, magyar honban Mikszáth Kálmán óta fölöttébb időszerű. Az Új Zrínyiász írója – nemhiába tarokkozott a miniszterelnök Tisza Kálmánnal és a majd mindig parlamenti képviselő Jókai Mórral – a magyar politikát viccesnek találta, főúri nímandok játékának, akik aztán szépen elvezették Magyarországot az első világháborúba.  A vesztesbe. Mert a végén mindig csattan az ostor.

Péterfy Gergely családja nagy család, jelentős felmenőkkel és oldalági jelesekkel, akik a régi átkost csak úgy tudták elviselni – ez is a túlélés egyik lehetséges és egészséges módja –, hogy kinevették. A polgárság nevében, a polgári kultúra védelmében.

Aztán jött az új nagy bumm és reccs. Gondolom, Péterfy Gergely is döbbenten vette észre, hiába írt mélységesen komoly, már-már horrorisztikus regényt, a Kitömött barbárt, kénytelen volt nyerítve röhögni, hogy amit abban megírt, a felvilágosodás bukását, az nem írói fantázia, hanem a valóság.

Ezt a döbbenetet írta meg rövid írásaiban: a dolgok nemhogy előre mennének, hanem még vissza is csúsznak olyan korokba, amelyeket úgy véltünk 1989-ben, hogy akár el is feledhetünk, hiszen nem fognak kénes forrásként bűzösen felfakadni.

De bizony felfakadtak. Egy rövid naplóbejegyzés:

A szürrealitás a nap kulcsszava: Semjén Zsolt bocskaiban, lóháton vonul be Kézdivásárhelyre, ilyen mondatok csak Szily László látomásos zsurnalisztikájában, vagy drMáriás tárlatokon szoktak előfordulni. Csak nagy sokára győződöm meg róla, hogy nem a Hírcsárdáról és photoshopról van szó.

Az idézetben az is figyelemreméltó, hogy Péterfy Gergely utal az író-zenész-képzőművész drMáriásra, aki a közéleti szürrealitás ütötte sebeket eredeti szatírával gyógyítja.

Ilyen egy író békés munkaasztala, ahol nemcsak remek regények, hanem a NER-t bíráló szatirikus mondatok is megszülethetnek. (Csak a rend kedvéért: a rendetlenség a kreativitás egyik fontos jele.)

Ha lehet egyáltalán gyógyítani, mivel a NER irodalompolitikája

szemmel láthatóan nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy visszaforgassa az időt a Felvilágosodás előttre, és előállítson egy olyan országot, ahol a makovecziánus-hamvasiánus világkép hézagmentesen illeszkedik egyfajta fundamentalista kereszténységbe és erőszakkultusszal párosuló etnicizmusba.

Szomorú, de igaz diagnózis. Ugyanakkor magánvélemény. Péterfy Gergely nem pártszónok. Természetesen azok számára, akik szerint a NER maga a mennyország, azokkal, akik ilyen pornográf mondatokat vallanak, nem kell vitázni (nem irodalomkritikus kell ide, hanem törvényszéki bíró), hiszen kétségtelen, hogy hazaárulók, és a háborúban az elsők között főbelövendők.

Péterfy Gergely kötete és fogadtatása megerősítheti az olvasókban az orruknak azt a kellemetlen jelzését, hogy egy ideje lőporfüstszag terjed a levegőben.

(Péterfy Gergely: Mindentől Keletre avagy román kém a Weisz-családban. Kalligram, Budapest, 2016.)