Ritka jó könyv a tavalyi évből. Minden lényeges információ benne van róla abban a kritikában, amelyet a fiatalabb, de már életművel rendelkező írótárs, Márton László jegyzett. Ő mondja a kissé későn jelentkező szerző metamorfózisáról:

Kerékgyártóval az történt, ami középkorú autodidakta írókkal viszonylag ritkán fordul elő: írás közben feltámadt benne az érdeklődés az írói mesterség iránt, és ennek felkészültségéhez illő tárgyát is megtalálta. A Makk ász... korfestő regény, a korai Kádár-rendszer egyik évét mutatja be egy dunántúli kisvárosi családban. Az év: 1961, a kisvárosban nem nehéz ráismerni Kaposvárra, a személyeket és az eseményeket pedig egy kamaszodó fiú szemszögéből nézzük, aki egyszersmind az elbeszélő is.” (Élet és Irodalom, 2004. április 30.)

Kaposvár „faluvégi” látképe a hatvanas évekből. A regény szereplői inkább itt élnek, mint a klasszicista belvárosban (Fortepan)

Persze, szemet szúrhat az olvasónak az a kétségtelen ellentmondás, hogy a kritika tizenkét évvel korábban jelent meg, mint a szóban forgó regény. Na, de ez már a második és átdolgozott kiadás, és így minden mindjárt érthető.

A „középkorú autodidaktából”, közkeletű nevén: a jó értelemben vett dilettáns íróból időközben profi szerző lett, akit lehet szeretni, mivel az elrontott világot, az „átkost” a humor és az irónia fegyverével tudja fogyaszthatóvá tenni.

A Makk ász az Olajfák hegyén a kommunistákat nem akarja neofita buzgalommal földbe döngölni. Arról a széleskörűen tudomásul vett környezetünkről szól, egy vidéki városban élő gyerek szemszögéből, amelyet Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza az ide vonatkozó nótájukban így jellemeztek:

 A hatvanas években, fellazult tételben fogalmazódott meg a világ.

Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önnönmagát.

Ó a régi, ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk.

Ó a régi, ó a teraszon, ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.

 Táguló gyűrűkben konszolidációt hullámzott a szép Balaton.

Kerékgyártó István ezt a hullámzó konszolidációt írja le. Amikor a vallás, a népi babona, a világnézeti agymosás és a módos múlt halvány emlékei harcolnak egy minden jóra és rosszra nyitott gyerek, Ballagó Lajos lelkéért. A harc fordulatai változatosak, és többnyire a családon belül maradnak, leszámítva Bartalost, a vérbő békepapot, akit nem csak a hívek, hanem a kommunisták sem tudnak elcsapni. Védett személy volt: békepap és besúgó.

A regény legparádésabb fejezete a május elsejei felvonulást örökíti meg Vosztok űrhajóval. Sajnos a kaposvári vonulásról nincsen kép, de hogy miről van szó, azt  az 1960-as jászberényi fotó jól mutatja: az ócska teherautóra szerelt  papírmasé műhold azt szeretné szimbolizálni, hogy a szocializmus mekkora nagy pofont adott a technikailag elmaradt kapitalizmusnak

Ebből a könyvből bárki megérheti, mit jelentett (és jelenthetne most is) a konszolidáció: ha a hatalom néhány, mondhatni geopolitikai ügyét nem bolygatjuk, akkor a fentiek bennünket, a lentieket is békén hagyják. Ami nagyon jó, mivel minden diktatúrának eleve az a sajátossága, hogy meg akarja határozni az emberek életét A-tól Z-ig. Persze, hiába, mert a végén a „mindent megoldó” rendszer összeomlik. Ha nem másként, hát azzal, vallja Kerékgyártó István, hogy nevetséges lesz.

Ugyanakkor a konszolidáció megalkuvás. Úgy teszek, mintha elhinném, bár te is tudod, hogy amit mondasz, képtelenség. Ez a kettős beszéd, aminek – úgy látszik – Magyarországon sohasem lesz vége.

Kerékgyártó István: Makk ász az Olajfák hegyén. Második. javított kiadás. Kalligram, Budapest, 2016.