A Váróterem terjedelme nem túl nagy. Mondhatni, kisregény vagy terjedelmesebb elbeszélés. Gerlóczy Márton pályáján azonban nagyon fontos mű, lévén a várakozások miatt nehezen megszülető „második”. Az elsőt, az Igazolt hiányzást, előrántotta, mint egy bűvész a nyulat a cilinderből. Ráadásul a gesztus a könnyedség látszatát keltette. Íme, itt egy új író, akinek a szavak megállíthatatlanul buknak ki tolla alól. Munkája nem a keresés, hanem egyfajta porondmesteri igyekezet a történeteket formába öntő nyelvi cirkusz féken tartására.

A szavakkal nem volt továbbra sem baj, de Gerlóczy Mártont a modor, a sok móka, mintha már untatta volna. Aztán sokszor eszébe juthatott vagy még inkább, nem hagyta nyugodni „nagyapja”, a szobrász Mészáros Dezső emléke, aki nyolcvanéves korában 2003-ban halt meg. Gerlóczy Márton ekkor a huszonkettedik életévét koptatta, és nem figyelt eléggé rá, mert úgy gondolta – a kamaszkorból éppen kinőtt fiatal felnőttek már csak ilyenek –, hogy a nagyapák örök életűek. Robusztus ember volt minden tekintetben, aki az erdélyi Áprily családba a szegedi szegénysorról indulva házasodott be.

 Mészáros Dezső köztéri szobra Budapesten 1962-ből, még római ösztöndíja előtt. Róma és később Görögország megváltoztatta szobrászatról alkotott nézetét

A Váróterem Mészáros Dezső emlékére íródott, és ezt a nemes vállalást csak az első regény eszköztárának radikális átalakításával lehetett megoldani. Elveti az egyes szám első személy használatát, telivér irodalmi hősök, a kissé keresett nevű Valdemars és Sveto isszák kávéjukat meghatározatlan helyszíneken. Gerlóczy Márton megteremti azt a távolságtartást, ami, kissé szintén keresetten szólva, a halál ábrázolásához illik.

Valdemars újságíró, és az ő nagyapja haldoklik. A legjobb alkalom arra, hogy egy világvége-publicisztikát írjon. Barátja Sveto, egy kis könyvesbolt tulajdonosa. Fontos szereplő, hiszen így Valdemarsnak módja van dialogizálni. Továbbá ketten együtt: a rendszerváltás vesztes nemzedékének orvosi esetei. Gerlóczy Márton keményen fogalmazza meg korunk kritikáját.

Nem boldogtalanok vagyunk, hanem gyengék. (...) úgy neveltek bennünket, hogy higgyünk magunkban, de közben nem mutattak irányt, üresek vagyunk, mert az égadta világon semmi problémánk nincsen, olyan üresen tátong belsőnk, hogy egy ízeltlábú többet tud nálunk az életről, fájdalomról és mindarról, ami az embert emberré teszi.

A mondat hosszan folytatódik, és kimondatik,

„rendeltetés nélküli dísztárgyak vagyunk”.

Természetesen a vita lehetősége nyitott. Mondhatni azt is, hogy az újságíró főszereplő véleménye túlságosan publicisztikus. Sajnos akkor is, a tény tény marad. A rendszerváltás utáni nemzedék sorsa bizonytalan.

Mészáros Dezső megalitikus mészkőtömbjei a szobrászi jelbeszédet használják, elkerülve az irodalmi szószaporítást, mert azt már, némi homlokráncolással, unokáira hagyta örökségképpen

A Váróterem erős mű lett, és terjedelemben a már-már tökéletes Létra lesz majd hozzá hasonló. Azt is, ezt is megfontolva kell olvasni és értelmezni.

Gerlóczy Márton: Váróterem. fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010