Péterfy Gergely Halál Budán című történelmi regénye, ha hajlandók vagyunk lemondani előítéleteinkről, nagy élménnyel ajándékozza meg az olvasót. Márpedig ezért veszünk a kezünkbe könyvet. De milyen előítéletekről van szó? Azokról, amelyeket Jókaitól Gárdonyi Gézáig az iskolában sulykoltak belénk. Amit még egy Cicerótól származó poroszos bölcsességgel is megspékeltek:

Historia magistra vitae est. (Történelem az élet tanítómestere.)

A történelmi regénytől a magiszterek elvárják, hogy szépre és jóra oktasson, példaképeket állítson a fiatalok elé, akik is egyébként inkább legyenek jó hazafiak, mint kritikus olvasók. A jó magiszter azt is kimondja, ami nem szép, az nem tanít, hanem kárt okoz. Legjobb betiltani. Mindez nem vicc, hanem tanügyi elképzelés napjainkban is. Mondhatni, hogy a nemzeti romantika öröksége.

 Benczúr Gyula millenniumi ünnepségekre készült festménye, a kivitel mesteri és látványos megoldása ellenére, primitív politikai propaganda. Azt sugallja, hogy Buda visszavétele osztrák–magyar összefogás eredménye volt, tehát az Osztrák–Magyar Monarchia szükségszerűen jött létre

Ezt kell elvetni, hogy élvezni tudjuk a Halál Budánt. Péterfy Gergely ugyanis megfordítja a tételt: az élet a történelem tanítómestere, vagyis a múltat csak a ma kesze-kuszaságából lehet megérteni, mert az emberi psziché évezredek óta változatlan, bármennyire is vannak a történelemben nagy kísérletek arra, hogy mások legyünk, mint amik vagyunk. Az eszmék csak védőfestékkel fedik el az érdekeket.

A regényben egyébként nagy történelmi események közelében járunk, hiszen a Bécset ostromló törökök veresége (1683) és Buda visszafoglalása (1686) közé eső időszakról van szó. Feltűnik a palettán a bécsi városvédő  Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf és a felmentő sereget vezető Sobieski János lengyel király is, de Péterfy Gergely egy olyan hőst választott központi hősnek – a tüzértiszt Michele d’Aste bárót –, aki például a velencei Nicola Berengaminak a Bécs ostromáról és Buda visszafoglalásáról írt és 1698-ban megjelent terjedelmes kötetében mindössze két rövid említést kapott (d'Asti néven). Igaz, az utóbbiban már a Buda bevétele közbeni haláláról kapunk hírt.

Michele d’Aste a regényben a Nap, körülötte kering két bolygó, Solari gróf (lovag) és az angol Salisbury János. Mindkettőnek a legfőbb gondja, hogy leírni tudja a csatákban fehér selyemingben harcoló katonát, aki szintén megszállott jegyzetíró. Az írás azonban nehéz, Solari küzd saját terjengőssége ellen, Salisbury nehezen fogalmaz, a katona írásai pedig nem maradtak fenn. Mindhárom esetben az a baj, hogy nem a szem előtt zajló csata vezeti a tollat, hanem a csatákról szóló írások, metszetek, képek. Azaz minden úgymond realista történet csak szimulákrum, amelyet aztán meg lehet fűszerezni mesés vagy horrorisztikus elemekkel, meg természetesen túlzásokkal, mert mindnek az anyaga a vér és a szenny.

Bécs a törökök ostroma idején. Például ennek a metszetnek (szimulákrumnak) alapos tanulmányozása kellett ahhoz, hogy Péterfy Gergely a harcok színterét pontosan  úgymond realistán  tudja meghatározni

Péterfy Gergely is bőven él ezekkel az elemekkel, amelyek segítik az olvasót abban, hogy az egymástól távol eső személyeket, eseményeket a könyv modern irodalmi eszközeivel azonosítani tudja, hiszen, amit olvasunk, az nem a török alóli felszabadítás hősi története, hanem egy rablóhadjárat históriája, amelynek nem a magyar államiság helyreállítása a célja, hanem az osztrák birodalom határainak kitágítása. A magyarok hibába kapják vissza az elpusztított Budát. Látszólag győztek, de maradnak vesztesek. Jönnek a telepesek, és Budán a német nyelv lesz a társalgás nyelve. A magyaroknak már a tizenhetedik századi rendszerváltás sem sikerült.

Péterfy Gergely: Halál Budán. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2015. (Első kiadása 2008-ban ugyanott.)