Ha egy kiadó újra megjelentet 2017-ben egy 2012-ben napvilágot látott kötetet, akkor az már majdnem világszám, hiszen a könyvpiacon túlkínálat van, ami miatt – mivel hiányzik a fizetőképes kereslet – recseg-ropog a kiadói-terjesztői rendszer.

A világszám ebben az esetben Gerlóczy Márton Check-in című kötete, amely – nomen est omen – világutazásra invitálja olvasóját. A helyek változatosak, hiszen a barangolások Európán kívül Ázsiát és Amerikát is érintik. A meglepő azonban az, hogy a bedekkerek legfontosabb része, amit fontos tudnivalók alatt szoktak összefoglalni, hiányzik belőle.

Erre fel kell figyelni, mert van jelentése. Azt sugallja, hogy értsd meg kedves olvasó, ezek nem könnyű kézzel kanyarított nyaralási úti beszámolók, hanem magas irodalom. Egészen pontosan tizenkét novella, amely nem Gerlóczy Márton csatangolásairól szól, hanem egy Márczy Lajos nevű csóró magyar író életéről, gondolatairól, amelyhez a külföld csak lakmuszpapír. A lélek vegyészének (hogy ne a mérnök szót használjuk) világosan megmutatja a jót és a rosszat.

Ami még a kritikából is szinte sportot űző Márczy Lalit és Andriskát is lenyűgözi, az Japán. Tisztaság, csend és pontosság, valamint a magyarok kenyéren, krumplin és zsíron való táplálkozásának jótékony hiánya, azaz a kellemes karcsúsodás

Tehát, hiába az egyes szám első személy, nem Gerlóczy Márton beszél, hanem Márczy Lali, akinek gyökerei nemcsak Budapesten vannak, hanem BAZ megyében is. A dokumentarizmus ellen dolgozik az is, hogy Lali útjaira sohasem egyedül megy. Társa Jenő, Andris, Karcsi és Mangalica közül mindig valaki, ami azzal az előnnyel jár, hogy az utazók között létrejön a klasszikus Sherlock Holmes és Watson doktor közötti viszony. Ráadásul ez a viszony állandóan változik. Hogy ki az adott pillanatban a hiúz szemű detektív és ki a bamba pacák, azt a szituáció dönti el

Trondheim télen, amikor a nap délelőtt tízkor kel és délután kettőkor már le is nyugszik. Itt tölt Lali és Jenő egy szörnyű hetet, és megtapasztalják, hogy milyen egy külföldön lecsúszott magyar, aki őket pumpolja (rokon, persze)

Mármost milyen utazó az, aki nem turista. Turista ugyanis a Check-in szerint az, aki azért utazik, mert már otthon eldöntötte, hogy szépet akar látni, és ha fene fenét eszik, akkor is látni fog. Márczy Lali és barátai ehelyett inkább kocsmáról kocsmára járnak, ahol megisszák a sör mellé azt is, ami ott leginkább ildomos. És ha már kocsmában vannak, meditálnak, ami egyáltalán nem javítja állapotukat. Nem lesznek feldobottak. A helyszín Várna:

Nézzük az arcokat, a nappali arcokat, mert azokat még nem láttuk. Az ajkak lefelé görbülnek. Mindegyik. Huszonöt évembe telt, mire találkoztam egy boldogtalanabb néppel, mint a magyar.

 Mielőtt a bolgárok szívükre vennék, Márczy Lali véleményt mond Magyarországról is:

Minél fiatalabb egy ország, annál gyermetegebb. A mi országunk például egy megkeseredett, önsorsrontó életét sirató nagyapa, amilyen én is leszek, ha nem lépek le onnan még időben. A gond persze az, hogy az élet túl hosszú otthon, de túl rövid ahhoz, hogy otthonra leljen máshol.

Ezen lehet gondolkodni. Kiegészíthető a Békéscsaba című honi fejezettel. És sok más reflexióval, hiszen egy utazás azért utazás, hogy az ember megpróbálja elhelyezni magát a glóbuszon a saját – söntéspultokkal szegélyezett – kisvilágán túl is.

Gerlóczy Márton: Check-in. Scolar Könyvkiadó, 2017.