Zavarban lehet az olvasó, és a zavart – ha esetleg nem is szánt szándékkal – talán éppen Bereményi Géza okozza. A Vadnai Bébi című regényében, amelyet vallomása szerint évtizedes érlelés után feltűnően gyorsan írt meg, úgy csapong, mint egy kezdő novellista, aki mindent be akar gyömöszölni egyetlen írásba.

Ami voltaképpen érhető. Bereményi Géza „ajándékba” kapott egy szerelmi történetet a regény valós főszereplőjétől, akit itt Vadnai Bébinek hív. Ennek a történetnek a helyszíne az 1940-es évek első felének Budapestje, még pontosabban a Moulin Rouge mulató, ahol Vadnai Bébit, a szőke szépséget mindenki imádja, ő azonban abba a férfiba szeret bele, aki őt egyáltalán nem imádja. Sőt, adandó alkalommal meg is veri. Ez azonban nem jelenti a kapcsolat végét (arra majd később kerül sor), mert dr. Szemző behódol, és akaratlanul gyereket nemz titkos barátnőjének. (Titkos, hiszen a doktornak gyűrűs menyasszonya van.) Bébi, dr. Szemző tiltakozás ellenére, a gyereket meg is szüli, de a gyerek a nevét nem természetes apja után kapja, ami a szereplőknek később sok, főleg lelki problémát okoz. Persze, az is, hogy az anya 1945 után intézetbe adja a fölöslegessé vált kölyköt, aki ezt meg is bosszulja.

Nem mondhatni, hogy ne lenne fordulatos ez a szerelmi regény, kérőkkel, kémekkel, a nyilasokat és a kommunistákat keményen üldöző Sombor-Schweinitzer rendőr főkapitány-helyettessel (ő a saját nevén szerepel, és inkább gáláns vivőr, mint rendőr) és a Gestapóval, meg persze minuciózus pszichológiával, ami azonban nem lép túl azon a szinten, amelyet korábban például Hevesi András is elért az 1938-ban megjelent Irén című regényével.

Ezt az anyagot az író is kevésnek találhatta, és beleszőtt egy másikat, Dobrovics, a fiatal író történetét, amely a hetvenes évek Budapestjén játszódik. Kerete a Budapest szerényebb vendéglőit, presszóit, klubjait otthonosan belakó „törzs”, amelynek tagjai minden tekintetben szakítani akarnak a múlttal, de a szocreál jelent is mélyen lenézve elutasítják. Drogjuk az alkohol. Ebben a körben Dobrovics neve Mohó, bár lehetne Bereményi is, hiszen a hőse halvány körvonalait sok tekintetben saját élettörténete grafitkészletével satírozza be.

Izgalmas ez az elfeledett (vagy arra ítélt) időszak, amelynek helyszínei és figurái nagyjából azonosak Dés Mihály Pesti barokkjának helyszíneivel és figuráival. Akárcsak Désnél, ebben a regényben is fontos szereplő Dixi (Gémes János, aki Bereményinél Doxa), a budapesti underground ikonikus alakja, aki a maga módján poéta is volt, de csak a legritkábban írta le költeményeit, mivel őket, a pillanat ihletében, inkább – a fiatalokat lenyűgözve – spontán adta elő.

És itt jön az irodalmi svédcsavar: Doxa Bébinek (akit Doxa egyszerűen Öregkurvának nevez) a fia, és a bonyolult családi kapcsolatok miatt lehetne akár Mohó testvére vagy unokatestvére is. A két történet tehát összekapcsolódik, ami azonban azzal a szerkezeti zökkenéssel jár, hogy Dobrovics lassan kihátrál a történetből, amely után pedig megszállottan nyomoz. A múltbeli  történet egyszerűen fontosabb lesz, mint saját sorsa. Pedig a „tanulság” alig több, mint amit a Désiré és a múlt című vers egykor már megfogalmazott:

nyújtsa kezét egymás felé minden nemzedék.

A regény egyik fontos helyszíne a pesti Csikágó szélén a Damjanich utca, ahol például dr. Szemző 1945-ben, amikor a front tűzvonala már az Andrássy utat súrolja, az emeletről leugorva öngyilkos lesz. Lehetne a 32-es szám alatti ház is, amelynek udvarát sok film is felhasználta díszletként

Különben ez sem érdekes, mert az olvasó, ha lassan és fontolva forgatja a kötet lapjait, rá kell, hogy jöjjön, a mélyben nagyobb a tét, mint egy eltitkolt apa. A tőkesúly maga az irodalom. Az irodalom nehézsége. A megírhatóság súlya. Amit nem terhel és nem szorít már határok közé a három T, de ez nem jelent segítséget.

Bereményi Géza sokszor elmondta, a történetet nem az övé, csak rábízták, mint egy süllyedő hajóról a tengerbe vetett palacküzenetet. Megírni azonban neki kellett, szavakból, mondatokból összeállítani azt az építmény, amelynek tulajdonjoga kizárólag az övé, még akkor is, ha a történet másé. Ha tehát volt gondja a regénnyel, azt csak önmagának okozta. Ilyen bökkenő, hogy Bereményi Géza sokkal érdekesebb személyiség, mint Vadnai Bébi vagy Dobrovics, a Mohó. Ahogy ma mondják, feltétlenül nagyobb arc.

Archív kép 1988-ból, készült az önéletrajzi ihletésű Eldorádó vetítését követő művész-közönség találkozón Pécsett. Bereményi Géza, Darvas Ferenc zeneszerző és a főszereplő Eperjes Károly (Méhes Károly gyűjteményéből)

A Vadnai Bébi ezért nem is tekinthető másnak, mint pompás előjátéknak ahhoz a nagy összefoglaló műhöz, amelyben a valóságos Bereményi Géza  lesz a főszereplő és nem Antoine vagy Désiré a két kulcsfigura.

Bereményi Géza: Vadnai Bébi, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2013.