Új műnem van kialakulóban, a gasztronómiába ágyazott irodalom, amelynek az a fő jellegzetessége, hogy nem a kocsma a főszereplő, hanem a konyha és a szakács. Az irodalom csak garnírung, nem úgy mint Krúdy Gyula zseniális novellájában, az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél címűben, ahol a konyha meg a lélekismeret egyenrangú, hiszen az ezredes  pisztolypárbaj előtt elfogyasztja a lábos aljáról összekapart isteni marhapörköltet, továbbá a hideg sertéssültet és a liptói túrót, aztán bekövetkezik a váratlan eset, a kivégzendő firkász golyója őt találja szíven.

Természetesen, mint mindennek, a gasztroirodalomnak is van előzménye. Hogy ne a görögöknél, az epikureusoknál kezdjük vagy a rómaiaknál (Petronius: Satyricon), illetve a közvetlen ősnél, Brillat-Savarinnél (ma is igen tanulságos a ma-holnap kétszáz éves könyve, Az ízlés fiziológiája), elegendő arra gondolni, hogy Váncsa István szakácskönyvei tulajdonképpen kultúrhistóriai remekművek. Körner András Kóstoló a múltból című nagy sikert aratott könyve azzal bonyolítja és teszi különlegessé az elkészíthető ételekből álló szakácskönyvét, hogy nem kevés írói eszközzel dédmamáját, a kisvárosi zsidó háziasszony portréját is megrajzolja, napi teendőit, életét, hiszen az ő legalább százéves kéziratos receptkönyvét használta dédunokája könyve sorvezetőjének.

Különös tréfaként Laár András, a „humorista, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, író, költő, spirituális gondolkodó” (a honlapjáról másoltam) is írt 108 finomenális vegetáriánus recept à la Laár címen egy szakácskönyvet, ami tökéletesen illeszkedik sokágú önjellemzéshez.

Manapság, amikor az internetet is elárasztják a csodálatosnál csodálatosabb receptek, és amikor már gasztroizmus néven tévé és káefté is működik, ennek az új (és voltaképp barátságos) őrületnek nyomot kellett hagyni a kulturális hierarchián is. Például az írók elmélázhattak azon, hogy mi lenne, ha az irodalmat a konyha edényei közé rejtve adnák olvasóik kezébe.

Ezt teszi Dés Mihály 77 pesti recept (gasztronómiai anyaregény) című gasztroirodalmával, amely lehetne akár a Pesti barokk (lásd http://egyoldal.blog.hu/2017/01/16/des_mihaly_pesti_barokk_900) mellékhajtása is, de annál jóval könnyedebb. Ezt sokban segítik Dés Marci gyerekkezet követő rajzai is, valamint a szellemes tipográfiai munka.

A címben szereplő anya, a rádiós Dés Magda – nyugdíjasként Sütimama – konyhája ráadásul köznapi, amit az is mutat, hogy unokái nála eszik nem a legjobb borjú frikandót, hanem a spenótot. De Dés Mihály receptjei is jobban hasonlítanak Laci bácsi konyhájára, mint a mesterszakácsok ételkölteményeire, amelyek fogyasztása, persze, nem a jóllakottság érzetét keltik, nem is ez a céljuk. Mert például Désnél a pogácsa nem kerek, „mert az egy cirkusz”, hanem barátfüle vágóval szétszabdalt tészta, amely, láss csodát, ebben a formájában is kitűnő.

 Ez egy nagyon egyszerű spenótfőzelék. Vajon a Dés unokák ilyet ettek, vagy sokkal jobbat? (Az unokák, tapasztalatom szerint, előnybe részesítik a nagyik főztjét)

Na, de mi benne az irodalom? A családtörténet, amely ebben a műben részletesebb, mint a Pesti barokkban. Hogy milyen volt ez a család? Bizony anyajogú. Íme egy kis kóstoló:

Sok minden nem volt apai nagyapám. Például ínyenc sem. Mondjuk, a Philip nagyi mellett csoda is lett volna, ha az. Nagyanyám egy felvilágosult, modern, dolgozó asszony volt, de nem az a szüfrazsett lélek, úgyhogy nem vette be a férfi és női egyenjogúságról szóló mesét. Beérte azzal, hogy náluk a férje alárendelt.

A honi gasztroirodalom másik nagy ételkeverője Rubin Eszter, akinek nemrég megjelent Bagel című műve e nemben már a második. Mondhatni az előző könyve sikerét lovagolja meg, hiszen a Barhesz tényleg siker volt. Kétségtelen, nemes törekvés, hogy a barhesz után divatba kell hozni ezt az Amerikában népszerű zsidó süteményt is, de az irodalom mintha tollban maradt volna. Olyan a könyv, mint egy tévésorozat szüzséje.

Az alapsztorit az teszi, hogy két talpraesett nő bagelboltot gründol valahol a főváros szívében, és a betérő vendégek önálló novellafüzérben elmondják kalandos életüket Virágnak, vagyis a könyvet író Rubin Eszternek (a Bagel is egyes szám első személyben íródott). Közben a nők egymás között ételről és szexről beszélgetnek. Irányjelző: Szex és New York. Jó színészek kellenek, és egy díszlet is elegendő, hogy egy ügyes rendező leforgassa a kétszer tízperces epizódokat.

  Az ezerféle bagel közül ez egy szendvicses változat. Mint látható, rukkola nélkül a legjobb bagel is smafu

Tehát a világért se várjuk, hogy a bagelboltban (amely később a pho levest is felveszi az ajánlatai közé) Estragon és Vladimir beszélgetnek, miközben várják Godot-t, pedig ők is igényesek. Az éhes Estragon rossz néven veszi, hogy Vladimir sárgarépa helyett fehérrépát ad neki. Rubin Rékánál azonban a történetek mindössze a „hétköznapi” kategóriába tartoznak. Legtöbbjükkel jobb magazinokban számtalanszor találkoztunk már, a pszichológia a romantikus komédiák, esetleg drámák kvázi pszichológiája, és az sem újdonság, hogy a szerző beállt a trendinek tartott laza írásmódba. Aztán eltáthatjuk a szánkat, hogy ezek a mi lányaink milyen világlátottak. Még a katolikusok szent zarándoklatát, a Caminót is végigjárják.

Ebben a műben is fontos a zsidó élet megjelenítése. Virág férje, akit feltehetőleg ő tart el, bulvár zsidómédiát szerkeszt egyedül. Időnként filózik – tényleg! – istenről, de egy rabbi hamar helyre tudná tenni. Szórakozása is megvan. Kínából hozat magának drónt, mert az több nézőpontot enged meg a (tehetős) embernek. Rubin Eszter felszínen mozog, és ebben a témában sem mélyül el a szerző, még annyira sem, mint első művében. Már jobb bloggerek sem szoktak így írni az úgynevezett zsidó sorsról:

Mindegy, hova költözünk. A zsidók mindig otthont keresnek, de a zsidóságban senki nem lel otthont, mind kirekesztett kívülállók maradunk, bárhova megyünk. Áltatjuk magunkat azzal, hogy jövőre Jeruzsálemben találkozunk, De amint népünk utolsó tagja betenné a lábát Izrael földjére, az irániak azonnal bevetnék atombombájukat. Ha megszűnne a zsidó anyaország, pillanatok alatt végeznének az összes diaszpórazsidóval, szerte a világon.

Miért rossz a gondolatmenet? Mert a sokaságot, különbözőségeket (a magyarokat, a románokat, az arabokat stb.) akarja a regénybeli szereplő olyan közös ernyő alá terelni, amelynek a színét is ő állapítja meg. Persze, a társasági életben (például kocsmákban) ez sokszor előfordul, de egy regényben ezt a modort legalább iróniával illik kezelni.

Mindkét mű nagyra becsüli a reklámot. Dés Mihály anyjáról, Sütimamáról több baráti és testvéri megemlékezést tett be könyvébe. Egyikük a kulináris élvezetekben is elmélyült Esterházy Péter, akinek a szösszenete szellemes, mint mindig:

Abszolút úgy beszélt velem, mint a szervezett vasmunkások a levitézlett grófokkal, vagyis bizonyos (egyébként általam elvi okokból támogatott , lásd hazaáruló) erkölcsi fölényből. (…) Ezt játszotta. A köztünk lévő társadalmi feszültséget. Ennyire grófnak, ilyen drámaian grófnak talán senki nem nézett engem soha. Republikánus vagyok sziszegtem neki hiábavalóan.

Rubin Eszter modernebb eszközökkel ajánlja könyvét. Klipet forgattak papíralapú reklám helyett, és a profi munka egyenes felszólítás arra, hogy karolja föl az egyik televízió ezt a jelesnek ígérkező sorozatot, amelyet a Maldon sót (és egyéb étkezési fantasztikumokat) élvezők imádni fognak.

Dés Mihály: 77 pesti recept. Gasztronómiai anyaregény Dés Marci rajzaival. Corvina Kiadó, 2014.

Rubin Eszter: Bagel. Atheneaum Könyvkiadó, 2016.